Mese hiedelmeink hatalmáról

2019.09.24

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember, nevezzük Tivadarnak. Tivadar világ életében szorgalmasan dolgozott, mert szeretett volna jó módban, anyagi biztonságban élni, szép házban lakni, jó autóval járni, a gyermekeit jó iskolába járatni. Ezért aztán egyik vállalkozást indította a másik után, sokszor éjjel is a munkán törte a fejét, de a szerencse gonosz módon mindig csak messziről integetett neki, csúfondáros kacaj kíséretében. Néha napján ugyan sikerült sok pénzt keresnie, de olyankor is többnyire úgy alakult, hogy mind kifolyt a kezei közül. Sőt, néha még adósságba is keveredett.

Egyszer aztán nagyon elkeseredett a mi Tivadarunk, és betért egy kis felejtésre egy külvárosi lepukkadt kocsmába, ahol pár perc alatt életre szóló barátságot kötött az őziketekintetű, dús keblű pincérnővel. Ült Tivadar a pultnál, egyik szilvapálinkát a másik után legurítva a torkán, és dőlt belőle a szó. Elmesélte a fél életét, az összes búját, baját, az őziketekintetű pedig türelmesen hallgatta. Tivadar éppen ott tartott a történetében, hogy egyszerű családból származik, a szülei sosem voltak gazdagok, ráadásul négyen éltek egy apró, egyszobás lakásban.

- Tudja, kedveském - mondta Tivadar melankolikusan -, a szüleim nagyon jó emberek voltak...

Az őziketekintetű mély empátiával bólintott egyet, majd kitöltötte Tivadarnak a következő felest.

- Apám nagyon okos ember volt. Mindig azt mondta: "Jegyezd meg, fiam, becsületes gazdag ember nem létezik! Mindegyik lop, csal, hazudik!"

Tivadar jó fiúhoz méltóan megjegyezte amit az apja tanított neki, és csak remélhetjük, hogy egyszer mégis rájött, hogy az egész életét ez a (negatív) hiedelem vezérelte, ezért nem tudta megtartani a pénzt a keze között, ezért juttatta önkéntelenül is mindig csődbe magát. Mert nem akart rossz emberré, csaló, hazug tolvajjá válni, nem akart szégyent hozni az apjára.

Tivadar papája talán okos ember volt, talán nem, de az elég valószínű, hogy könnyebb volt elhitetnie magával (vagy talán már ő is a papájától tanulta ezt meg), hogy a gazdagok rosszak, mint kitalálni valamit, amivel fordíthatott volna az életén, és kilábalhatott volna a szegénységből.

Nagyon sok hiedelemmel élünk együtt, legtöbbször anélkül, hogy tudatában lennénk. Szerencsére vannak bőven ezek között pozitívak is, amelyekért örökké hálásak lehetünk, ezek segítenek minket a céljaink elérésében. De gyakran vannak negatív hiedelmeink is, amelyekkel (ha elég sokat ismételgetjük ezeket magunknak), akár szabotálhatjuk is az életünket.

Ilyen hiedelmeket gyakran kapunk gyermekkorunkban a körülöttünk élő felnőttektől, szülőktől, tanároktól, rokonoktól, önjelölt guruktól, de akár a kortársainktól is. Némelyiket sikerül olyan mélyen beégetni a tudattalanunkba, hogy egyáltalán nem is tűnik fel, mennyire átitatják a gondolkodásunkat, vezérlik a tetteinket.

A jó hír az, hogy a hiedelmeinket meg tudjuk változtatni. Ha ráébredünk, hogy az örökségül kapott mondatunk nem segít, hanem visszahúz bennünket, kitalálhatunk helyette egy másikat, egy pozitívat, amely majd támogatólag hat céljaink elérésében.